Így tennék elfogadhatóbbá a Magyar Rádió helyén épülő Pázmány-kampuszt
Sem az önkormányzattal, sem pedig a lakókkal nem egyeztettek a változásokról.
Sem az önkormányzattal, sem pedig a lakókkal nem egyeztettek a változásokról.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusának megépítéséhez kijelölt területen hétfőn kezdték el lebontani a Magyar Rádió épületét. A munkások és az épület lebontása ellen tiltakozók között konfliktus alakult ki.
A kerület polgármestere szerint nem tudni, hogy mi fog történni majd a lakóházakkal és a benne élőkkel.
32600 négyzetméteren, 8 épületet fognak lebontani a VIII. kerületben, hogy helyet csináljanak az egyetem új campusának.
Pikó András, Józsefváros polgármestere hétfőn közmeghallgatást szervezett a campus és a Magyar Rádió épületei ügyében.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új központi campusának kialakítása a Szentkirályi utcai, Mikszáth téri és Bródy Sándor utcai épületeken túl a Magyar Rádió volt épületegyüttesét is érintené.
Eredménytelen lett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem „Bródy projekt” kivitelezésére kiírt közbeszerzése.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának tervpályázata jelenleg is zajlik - régóta tervezik, de úgy tűnik, pár éven belül beköltözhet az egyetem a belvárosba.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új központi campusának kialakítása a Szentkirályi utcai, Mikszáth téri és Bródy Sándor utcai meglévő épületeken túl a Magyar Rádió volt épületegyüttesét (Esterházy- és Károlyi-palota) is érintené.
2026. január 24. - bár még messzinek tűnik, de ezen a napon írják a nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek is a központi írásbelit magyarból és matekból. Mivel a feladatsor szerkezetében nagyon hasonlít most is a korábbiakra, ezért mutatjuk az elmúlt három év feladatlapjait és megoldókulcsait matekból.